Egy 2016. január 1. napján hatályba
lépő Kormányrendelet 1
alapján bizonyos foglalkoztatók által adható napidíj-átalány
háromezer forint lehet. Fontos különbség a kiküldetésnél, hogy
míg átalányként a munkavállalót legalább napi ötszáz forint
napidíj illeti meg, addig a 3000 forint csupán lehetőségként
kezelendő napidíj átalány.
A juttatás feltételei:
Olyan vállalkozás jogosult erre a
juttatásra, amelyik a közúti közlekedési szolgáltatásokról és
közúti járművek üzemben tartásáról szóló külön
jogszabály, vagy más, erről szóló jogszabály rendelkezései
szerint engedélyhez kötött belföldi közúti
közlekedési szolgáltatást végez.
A közúti közlekedési
szolgáltatás definícióját a közúti közlekedésről szóló
törvényben találjuk:
„Tv. 19. § (1a) A közúti
árutovábbítási, az autóbusszal díj ellenében végzett
személyszállítási és a személygépkocsival díj ellenében
végzett személyszállítási tevékenység (a továbbiakban együtt:
közúti közlekedési szolgáltatás), valamint a
gazdálkodó szervezet által végzett saját számlás áruszállítási
és a saját számlás személyszállítási tevékenység, továbbá
az e tevékenységekhez használt járművek üzemeltetése a Kormány
rendeletében meghatározott feltételekkel végezhető.”
A témához kötődően megjegyezzük,
hogy léteznek közúti közlekedési szolgáltatást nem végző
személygépkocsik is (M1 jármű-kategória).
A juttatásban részesülő
árufuvarozásban és személyszállításban gépkocsivezetőként,
illetve árukísérőként foglalkoztatott
kell legyen. A 437/2015. (XII. 28.) Korm. rendelet 5.§ -a a
„munkavállaló” kifejezésről „foglalkoztatott” -ra vált. A két
fogalom között van különbség.
„R. 23. § 2
(1) A 24–27/B. § rendelkezéseit (2) A 26–27/B. §
alkalmazásában
a) munkavállaló:
a Tbj. 5. § (1) bekezdés a), b), g), h) pontjában és (2)
bekezdésében meghatározott jogviszonyban álló személy, a Tbj.
szerinti társas vállalkozó, és a külföldi jog szerint annak
megfelelő jogviszonyban álló személy”.
„Foglalkoztatott,
aki nem minősül egyéni, illetve társas vállalkozónak, és
foglalkoztatója biztosítással járó jogviszony keretében
foglalkoztatja [Tbj-tv. 4. § i) pont] 3
„.
Ez azt jelenti, hogy a Tbj. szerinti
társas vállalkozó ki van zárva a jogosultak köréből.
A munkakört illetően az alábbi
rendelet szöveg lehet irányadó:
(2) 4
Gépjárművezetői munkakörben
foglalkoztatottnak kell tekinteni a közúti közlekedési
szolgáltatást végző jármű vezetőjét.
További feltétel, hogy a
foglalkoztatott a kiküldetés többletköltségeire tekintettel más
juttatásban nem részesül. Ilyen például, ha a munkáltató a
munkavállaló élelmezését a kiküldetés helyén biztosítja,
vagy ezzel kapcsolatos további költségtérítést ad.
A kiküldetés
hat órát meghaladó időtartamú kell legyen. A kiküldetés
időtartamának meghatározására vonatkozó szabály tekintetében
a Közúti közlekedésről szóló törvényben 5
foglaltak lehetnek irányadók, bár igaz, hogy nem kiküldetésként,
hanem munkaidőként van definiálva.
„a) munkaidő:
az Mt. 86. § (1) bekezdésében foglaltakra figyelemmel különösen
aa) a közúti személyszállítási,
illetve árufuvarozási tevékenységre fordított teljes idő, amely
magában foglalja a vezetési időt,
a be- és kirakodásra fordított időt, az utasok be- és
kiszállásánál való segédkezéssel töltött időt, a jármű
takarításával és karbantartásával töltött időt, valamint a
jármű, a rakomány vagy az utasok biztonságával kapcsolatos
tevékenység idejét és a vonatkozó előírások teljesítésére
fordított időt, ideértve a be- és kirakodás felügyeletét,
továbbá a rendőrségi, vám-, határőrizeti és az adott
szállítási tevékenységgel összefüggésben felmerülő bármely
hatósági eljárás időtartamát”
A külföldi kiküldetéshez kapcsolódó
elismert költségekről szóló Kormány rendelet 6
is tartalmaz egy meghatározást, amely így szól: „A
kiküldetés időtartama az indulás és az érkezés tényleges
időpontja között eltelt idő.”. Nincs okunk
feltételezni, hogy ez belföldi kiküldetés esetében másképpen
lenne, igaz ennek belföldi megfelelőjét nem találtuk a
jogszabályokban. Jobb híján, ennek figyelembe vételével a
kiküldetésben eltöltött idő úgy dokumentálható, ha
kiküldetési rendelvényben hitelt érdemlően feljegyzésre kerül
az elindulás és a visszaérkezés időpontja.
A juttatás a Személyi jövedelemadóról
szóló törvény 7
alapján nem számít a magánszemély
bevételének.
„a jövedelem kiszámításánál
nem kell figyelembe venni a következő bevételeket:
r) a kiküldetési rendelvény
alapján hivatali, üzleti utazás költségtérítése címén a
teljesített kilométer-távolság (futásteljesítmény)
figyelembevételével az utazásra kapott összeget, feltéve, hogy a
térített összeg nem haladja meg a jogszabályban meghatározott,
igazolás nélkül elszámolható mértéket;” - 7. § (1).
Tv. 18/L. § 8
(1) A közúti közlekedési szolgáltatást
végző személyek munkával töltött idejéről a munkáltató
nyilvántartást köteles vezetni. A nyilvántartást a szóban
forgó időszakot követő két évig kell megőrizni. A munkáltató
felelős az utazó munkavállalók munkaidejének nyilvántartásáért.
A munkáltatók kötelesek kérésre átadni az utazó
munkavállalóknak a ledolgozott munkaórák számáról szóló
nyilvántartás egy példányát.
A témával kapcsolatos segédletünk:
1 437/2015.
(XII. 28.) Korm. rendelet a belföldi hivatalos kiküldetést
teljesítő munkavállaló költségtérítéséről
2 195/1997.
(XI. 5.) Korm. rendelet (R.) szövege.
3 1997.
évi LXXX. törvény a társadalombiztosítás ellátásaira és a
magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások
fedezetéről1 a végrehajtására kiadott 195/1997. (XI. 5.) Korm.
rendelettel egységes szerkezetben
4 30/1988.
( IV. 21.) MT rendelet (a rendelet szövege az 1988. évi I.
törvénnyel egységes szerkezeteben olvasható)
5 1988.
évi I. törvény a közúti közlekedésről
6 285/2011.
(XII. 22.) Korm. rendelet a külföldi kiküldetéshez kapcsolódó
elismert költségekről
7 1995.
évi CXVII. törvény a személyi jövedelemadóról 3. sz.
melléklet II. Igazolás nélkül elszámolható költségek
8 1988.
évi I. törvény a közúti közlekedésről
Nem elég vállalkozni, a vállalkozást szeretni kell és nem elég szeretni, de tudni, tudni kell! Tisztában vagyunk vele, hogy az adótörvények tekintetében senki sem mondhatja magáról el, hogy ő aztán tudja a tutit. Ugyanakkor bízunk benne, hogy bejegyzéseinkkel egy kicsit hozzá tudunk járulni egy-egy jogi csűr-csavar tisztább megítéléséhez, vagy legalábbis átgondolásához. Segítsd te is jogszabály értelmező munkánkat! Ha véleményed, eltérő, vagy megerősítő információd van a témával kapcsolatban, vagy további kérdésed, akkor szólj hozzá a "megjegyzés" fülre kattintva. Kérünk továbbá, hogy értékeld írásunkat az alábbiakban feltüntetett jelölő kockák segítségével.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése